1995-ben kormányrendeletben szabályozták újra a munkaegészségügyi, üzemorvosi tevékenységet. Új elnevezést is kapott a terület, azóta foglalkozás-egészségügy a hivatalos neve. Lényeges változás, hogy a fenti szolgáltatás finanszírozása kikerült az Országos Egészségpénztár által kezelt Társadalombiztosítási Alapból. Ezzel a döntéssel a házi-, gyermek orvosi, valamint fogászati alapellátás részlegesen privatizált finanszírozási módja mellett létrejött egy tisztán magánerőből, a munkáltató által finanszírozott egészségügyi szolgáltatási forma.
Erre a változásra reagáltak azonnal a tulajdonosok és még 1995-ben megalapították a Medicina Betegség Megelőző Kft-t. A cég azóta Budapesten és Ózdon működtet rendelőket, valamint az alvállalkozóin keresztül az egész országot lefedő országos hálózatot működtet.
A cég tulajdonosai és ügyvezető igazgatói: Dr. Olajos Attila és Dr. Olajosné Dr. Ruzsás Éva
Társaságunk törekszik a magas - az Európai Unió elvárásainak megfelelő - szakmai színvonalú egészségügyi ellátás fenn tartására és annak folyamatos biztosítására szerződött partnerei számára. Ezt a törekvésünket az is elősegíti, hogy cégünk évek óta a BUREAU VERITAS által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert használva működik.
Az egészségügyi szolgáltatásunk szakmai minősítésére az alábbi elismerésekkel és címekkel rendelkezünk:
- az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium és az Országos Egészségfejlesztési Intézet által 2003. évben kiírt „Egészségbarát Munkahely” című pályázaton, melyen több száz résztvevő indult, 2004. évben a 19 díjazott cég közül három a MEDICINA szerződött partnere.
- az Amerikai Kereskedelmi Kamara (American Chamber of Commers in Hungary – AmCham, Healthy Workplace Program - HWP) által elismert „Egészséges Munkahely” címet, szerződött partnerünk 2002. évben elnyerte.
- Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által 2003. évben kiírt „Alkoholproblémával küzdők munkahelyi korai kezelésbe vételének modelljei” című pályázatán sikeres részvétel és támogatás elnyerése.





